Elolvastam a Zabhegyezőt. Megint. Nem tudom miért, bár azt se tudom, miért olyan fene népszerű könyv ez. Tudom, Mark Chapman is ezt olvasta, amikor...Nincs benne semmi különös, mégis különleges. Jó kézbevenni néha, és elolvasni. Erről a könyvről nem tudok úgy beszélni, hogy: "amkor Sallinger azt írja...", csak úgy, hogy: "Amikor Holden arról mesél...". Nem tudom miért van ez így, de szerintem minden írónak ez lenne a szándéka alapból. Szóval, mikor Holden a lányról mesél, akivel sakkozni szokott, úgy, de úgy szeretnék szerelmes lenni valakivel, megfogni a kezét, összemosolyogni, és teszem azt sakkozni, bár végülis mindegy. Amikor rója az utcákat, és csupa olyan ember tűnik fel, akiket csak fekete-fehérben tudok elképzelni, úgy rágyújtanék, és rendelnék egy italt, és akkor tényleg úgy is gondolnám, hogy csak az íze kedvéért. Csak vagányan, lazán.
Furcsa, hogy olyan tökéletesen nem is emlékszem a történet részleteire...Úgy döntöttem, jó illusztráció lesz Hopper, de most azon filózok, járt-e egyáltalán Caulfield moziban. Végülis mindegy, én azon az éjszakán biztos betértem volna egybe. Aztán megkerestem volna a kacsákat. Vagy azt a lányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése