.paceyblog

2008. november 25., kedd

Újabb izék

A nevem alapján:

A Torony

Az éppen összedőlő torony arra az emberre jellemző, akinek élete mindig rossz irányba indul el, és mikor helyzete tarthatatlanná válik, minden összedől körülötte. Azonban a romokon újabb lehetőségek tárulkoznak fel, és talán egyszer a jó irányba tud elindulni.

A Szeretők

A szeretők megértik a szeretet fontosságát létünkben, átérzik, hogy a szeretet vezet a teljességhez. Igyekeznek összeolvadni, eggyéválni a mindenséggel. Ők azok, akik szabadon, teljes szívükből hoznak döntéseket, de előfordulhat az is, hogy elérhetetlen szerelmi álmokat kergetnek.

A Mágus

A mágus az az ember, aki eljutott a megismerésnek arra a pontjára, ahol szabadon mozog a dimenziók között, akaratával befolyásolni tudja a dolgok menetét. A mágus bármikor kész kezdeményezni, beavatkozni. A mágus már nem függ az anyagi világtól, hanem az anyagi világ függ tőle. A mágus felül tud emelkedni az anyagi világ problémáin, és felülről szemlélve tudja megtalálni azok megoldását.

2008. november 18., kedd

Küzdj, hogy bízva bízzál

Ezek a tesztek, amiket mostanában egyre többet kapok, nem sok mindenre jók, az igazat megvallva. De az egyik elgondolkodtatott kicsit.

Nem tudom miért van az, hogy nem bízom senkiben sem, maximum bizonyos határokon belül? Nem hiszem, hogy paranoiás lennék. Sok csalódás? Hát, volt pár, de az ilyen embereket tíz másodperc alatt egy életre leírom, nem sokat bánkódok miattuk. Nincs senki, aki méltó lenne rá? De, azt hiszem lenne. Nem tudom. Valószínűleg csak gyávaság az oka. Sokkal egyszerűbb egy életen át színészkedni, keménynek, felszínesnek, nemtörődömnek, megismerhetetlen Humphrey Bogartnak mutatkozni, mint megkockáztatni egy olyan sebet, ami senkinek sem hiányzik. Pont. Vagy: ?

Teszt:) (18+)

Egy "ismerősöm" küldte ezt a tesztet, látva, hogy érdekelnek az érdekesebb kérdőívek. Hogy érdekes, az biztos, hogy nem kötöm az orrotokra az eredményt, az is...

Hááát...

2008. november 17., hétfő

Helló, modern dizájn!

Teáskannát a Modern Művészetek Múzeumából, finom, puha tapintású egeret valaki?



2008. november 16., vasárnap

Új hullámos

Arra már nagyon korán rájöttek a filmesek, hogy a víz nagyon fotogén matéria, a hullámok, vagy a csak enyhén fodrozódó víztükör nagyon jól mutat mozgóképen is. A modern technikának köszönhetően most ha lehet, még jobban fest. Jó nézni.


The North Wind Blew South from Keith Loutit on Vimeo.

2008. november 5., szerda

A 14 éves kislány énem újra előkaparta magát...

Kérdezz, s felelek

Mikor kezdted kitölteni ezt a kérdéssort?

2008.11.05. 00:21

Neved:

titok

Mikor születtél?

1982

Mikor van a névnapod?

december

Mi a horoszkópod?

nyilas

Hiszel a horoszkópban?

nem igazán, de mindig elolvasom, ha a kezembe kerül .

Milyen a vallásod?

semmilyen

Kedvenc színed?

barna, kék

Mit ettél utoljára?

szilvásgombócot

Mit ittál utoljára?

kólát

Kedvenc étel?

pirítós, halászlé

Kedvenc üdítőital?

tea

Kedvenc alkoholos ital?

nem rajongok az alkoholos cuccokért...megiszom...

Sör, vagy bor?

mondjuk sör

Kedvenc fagyi íz?

csoki-vanília

Zenei stílus?

punk, dance, indie

Kedvenc előadó, együttes?

Jimmy Eat World, 30Y, Kispál, Kaukázus, Basshunter, Bay City Rollers, Hole

Játszol valamilyen hangszeren?

dehogy

Milyen zenét hallgatsz most?

Cascada

Milyen filmet láttál legutóbb?

Négy esküvő és egy temetés

Kedvenc TV sorozat?

Twin Peaks, Dawson és a haverok

Kedvenc színész/ színésznő?

Emile Hirsch, Kristen Stewart, Marcello Mastroianni, Michael Cera, Asia Argento

Milyen könyvet olvastál legutóbb?

Tao te king

Milyen folyóiratot olvastál legutóbb?

Wan2

Milyen színű nadrágot viselsz?

mintás

Milyen színű felsőt viselsz?

kék

Van rajtad zokni?

nincs

Keresztben van a lábad?

igen

Utolsó ember akivel telefonon beszéltél?

egy lányismerősöm

Mit gondolsz arról az emberről aki ezt küldte neked?

passz

Mit érzel most?

semmit

Kedvenc évszak?

nyár

Kedvenc hónap?

passz

Kedvenc napod az évben?

nincs ilyen...de mindenképp valami hétvégi nap amúgy

Hány kulcsod van?

három talán

Milyen kulcstartód van?

semmilyen

Tetoválás?

lesz

Ékszer?

dehogy

Voltál már szerelmes?

nem...pedig volt hogy azt hittem, aztán kiviláglott, hogy a faszt...

Allergiás vagy valamire?

hát néha emberekre

Szemüveg?

van

Volt már közúti baleseted?

nem

Van most valamilyen sérülésed?

nincs

Van valamilyen maradandó sebhelyed?

van. égési

Volt már csonttörésed?

volt

Voltál már kórházban?

igen

Van-e valamilyen káros szenvedélyed?

persze

Milyen magas vagy?

180 körül

Lábméret?

44

Kedvenc szám?

nem tudom...8

A pohár félig tele van vagy üres?

üres

Kedvenc fehérnemű színed?

fehér

Rossz tulajdonság?

arrogáns, kibaszott érzékeny, sznob

Hogy látod magad a jövőben?

gazdagon, de mi a fasznak

Eddigi legnagyobb csalódás?

soroljam?

Jogsi?

nem kell

Kocsi, motor?

az se

Jártál külföldön?

persze

Nyelvvizsga?

angol

Fősuli?

ja

Panel, vagy kertes ház?

kertes ház.

Írd le röviden, milyen a szobád.

gyerekszoba...teli van mindennel, ami fontos nekem...funkcionális

Mi van az íróasztalodon?

telefon, lámpa, vitamin, kóla, pohár, dvd-k, pénz, zselé, spray, órák, szobor, papirok

Van testvéred?

öcsém...nagyon jó testvérek vagyunk

Szülők, nagyszülők?

vannak

Kisállatok?

cica

Milyen dezodort használsz?

mindig ami a legközelebbi polcon van, hacsak nem gyanúsan olcsó szar

Mit nézel meg először az ellenkező nemen?

arcát, mellét, seggét

Mit csinálsz most a kérdéssor kitöltése mellett?

zenét hallgatok

Kisgyerekként mi akartál lenni, ha nagy leszel?

filmrendező, zoológus (csak nem tudtam, hogy így hívják)

Most mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

gazdag lusta fasz, aki csak azzal foglalkozik ami érdekli...valami celebkurvával...kissé sokat kellett már csalódnom, hogy komoly csaj kéne valaha is...

Van valamilyen fóbiád?

agora-, klausztro-

Sportolsz valamit?

kosárlabda

Mit fogsz csinálni a kérdéssor kitöltése után?

megnézem a Forrest Gumpot

Mikor fejezted be a kérdéssor kitöltését?

00:46

Chat


Kassza


My blog is worth $564.54.
How much is your blog worth?

Technorati

Add to Technorati Favorites